Olvasom a hírt és már rosszul vagyok. Ha leírva látom, hogy bundabotrány, már rosszul vagyok. Aztán persze tovább olvasva az is kiderül, hogy hazánk bajnoksága is érdekelt volt, mint ahogy néhány Bajnokok Ligája és Európa Liga találkozó, összesen egyébként 9 országban 200 meccs.
A futballszurkoló szívét-lelkét adja a csapatért, összeroppan idegileg a 90 perc alatt, imádkozik, rágyújt kétszázszor, meg baráti társaságban együtt, vagy éppen egymás ellen izgulnak, kétségbeesetten és sírva telefonálnak, ha a kedvenc játékosuk távozik a csapatból, vesz relikviákat, letölti a telefonjára a csapat címerét és heves vitákba bocsátkozik, ha valaki negatívan nyilatkozik a csapatáról, még akkor is, ha tudja, hogy a nyilatkozónak tökéletesen igaza van, a focis játékokban képtelen másik csapattal lenni, vagy ha képes, akkor kedvence ellen direkt elveszíti a meccset.
Aztán a futballszurkoló, akik a szívét-lelkét, pénzét, idejét, a szombatjait, vasárnapjait, keddjeit, szerdáit, mindennapjait adja a csapatáért, egyszer csak rádöbben, hogy nem mindig érdemes. Egy ilyen hír láttán pedig szinte bizonyos benne. Persze, tudja, hogy az ő csapata nincsen benne, de szörnyülködik és belegondol, hogy benne lehetne akár, mert, ha profi játékosok, csillagászati fizetésekért, meg félprofi játékosok alacsony fizetésért pofán köpik a sportot, pofán köpik a szurkolót, pofán köpik a nézőt, pofán köpnek, akkor el tudja képzelni mindenkiről, hogy képes erre. Aki nem szereti a focit, annak ezek a sorok semmit nem jelentenek, mert lehet mondani, hogy idióta, aki focit néz, meg a hasonló dolgok, de van, aki ebben nőtt fel, és nem is tehetett, és nem is akart tenni mást. Erre most megint pofán van köpve. Minden pofán van köpve. Azok köpik pofán, akikre felnéz.
Konkrétumokról még nincs szó, így nem nagyon lehet tudni, hogy mely csapatok érintettek a dologban, de az MLSZ meg az összes érintett ország labdarúgó szövetségének a részéről az egyetlen megoldás az lenne, hogy a legalacsonyabb osztályba száműzi az ÖSSZES érintett csapatot, még akkor is, ha csak - teszem azt - 2 játékos van benn az egészben. Persze, ez most hatalmas nyilvánosságot kapott, de Olaszországban például van olyan csapat, ami az inter, akik (vagy amik) éveken keresztül meccseket vettek, játékvezetőket fizettek le, kizáratták az ellenfeleket, csak hogy övüké legyen a trófea, még ha úgy is érték el, hogy csak egy aláírás kellett az átvételi elismervényre.
Közben pedig Henry beütötte a VB-re a franciákat és ezt is szabad. Itt már mindent szabad. Majd a gyerekeimnek elmesélem, hogy az én apám mit mesélt a futballról, és elmondom, hogy akkor még mit lehetett benne szeretni, amikor az apám fiatal volt. Meg elmesélem, hogy amikor még én fiatal voltam, akkor is voltak szerethető momentumai a játéknak. Félek, hogy mire ők felnőnek nem lesz mit mesélniük.
Most oly' sokan Kertészimréznek itt, mint amikor Nobel-díjat kapott, csak akkor a szájára szívta az egész ország a csecseit és abból szerette volna kiszopni az exkluzív interjút meg fogyott a Sorstalanság, mint a fehérkisfröccs faluhelyen, minden sznob arról beszélgetett, hogy olvasták, ámbár, azt hittem vers, mert nem olyan széles a könyv, meg ilyesmik, aztán most egyszer csak mond valamit és akiknek anno a szájában akkorára duzzadt a képzeletbeli pénisz, ami a Kertészimréé, hogy már szinte a gégefedőt ütötte, azok mindannyian köpködnek, hogy mégsem volt jó az íze.
Azt kéne megérteni, hogy ha valaki magyar, az nem csupán azt jelenti, hogy ül a templomban, meg turult reggelizik meg a fene sem tudja még micsodát csinál, hanem az is, aki kritikával illeti, legyen az bármilyen hangnemben megfogalmazva. Nem hiszem, hogy azonnal el kell felejteni ebben az esetben azt, hogy a Kertész meg az Imre is magyar név, a Sorstalanság magyar cím, és magyarul írta, aztán kapott is érte egy Nobel-díjat. Erről a magyar Nobel-díj dologról Bächer Iván ide vonatkoztatható írásának egy részlete ugrott be hirtelenjében:
Összefoglalom tehát, hogy mit is kell tenni a tehetséges magyarokkal ahhoz, hogy sok-sok Nobel-díjas kerüljön ki közülük: alaposan kiképezni, majd sértegetni, származásukat fölemlegetni, magyarságukat kétségbe vonni, ütlegelni, üldözni, felsőoktatásból kizárni, törvényekkel megkülönböztetni, emigrációra kényszeríteni, életükre törni, lágerbe zárni, vonatra tenni ôket, s megölni. A többit aztán már rájuk lehet bízni bízvást. Aztán ha a munkánk gyümölcsözik, és a kellőn vagyis magyarosan sarkallt tehetséges magyar sikereket ér el a világban, netán még Nobel-díjat is kap, akkor lehet majd büszkének lenni rá, emléktáblát elhelyezni szülőházán, és magunktól meghatottan hazaszállítani hamvait.
Ilyen egyszerű az egész.
Lehet, hogy Bächer Iván is hülye, de azt hiszem, hogy valahogy így van. Persze nem volt elég az, hogy szanaszét gyalázták Kertész Imrét, szépen sorban jöttek az magyar irodalom többi jelese is, példának okáért Esterházy Péter, aki szintén antimagyar színekben tündökölt a firkászok szemében feltételezem ezen írása alapján, mert, hogy akik hazaárulózták, satöbbi, azok nyilvánvalóan nem olvastak el tőle semmit, mert az olyan hosszú meg nem is értik, meg púp a hátukra, meg ipszilon van a nevében, meg gróf, ráadásul a hazaáruló kurva anyját. Bizony. Ezektől a tollnokoktól szeretném kérni, hogy olvassák már el ráérő idejükben a Javított kiadás című mű első 15 oldalát, és ha nem megterhelő akkor a többit is, mert az első 15 oldalon könnybe lábad a szemem, a többin pedig szintén, csak néha hangosan nevetek, és tessenek már keresni magyarelleneset abban az írásban, hogy a fene vigye már el.
Sajnálom, hogy ilyen szűk látókörrel rendelkeznek itt nagyon sokan, gondolom még a híradóban is bemondták, hogy az antimagyar szerző élesen bírálta Magyarországot. Jaj. Csak azt felejtik el, hogy mindkét oldal újságírói (Népszava, Magyar Hírlap) minősíthetetlen hangnemben és hozzá nem értésről téve tanúbizonyságot gyalázzák meg nap, mint nap az országot, csak ők annyira jelentéktelenek az átlag ember szemében, hogy inkább nem is foglalkozik senki velük, elvannak ők egymással.
Belekontárkodni a múltba, visszagondolni, újrajátszani minden pillanatot legyen az bármi, akár kellemes, akár nem, de emlék, és az emlék természeténél fogva furakodik vissza minden egyes sötétben, álmatlanul és egyedül áthempergett éjszakában (semmiképp sem értem úgy a hempergést, ahogy érteni illenők, nálam szerencsésebb helyzetben lévők számára) hogy marjon, mardosson a bűntudat, mintha vissza lehetne menni mindent helyrehozni, vagy ugyanúgy elbaszni, de még egyszer átélni azt, amit átélni érdemes volna, vagy túl gusztustalan és testnedvekkel teli, hogy lehetetlen legyen elfelejteni. Érdekes dolog az emlék mert a legváratlanabb pillanatokban tör az emberre (kivéve, ha sötétben, álmatlanul és egyedül áthempergett éjszakáról van szó, mert akkor szinte várva van, éppen azért vagy az álmatlanul hempergés, hogy előjöjjön az emlék, amire lehet fogni mindezt) például buszon, vagy csak az utcán, vagy egy nő vállig érő barna hajáról, esetleg a seggig (tomport mégsem írhatok, mivé lennék?) érő, annak is a vájatába éppen hogy belógó pár szőke hajszálról jut eszünkbe egy ugyanilyen, de mégis valamiben más, mondjuk illatban élénkebb nő, nőszemély, lotyó vagy ringyó, esetleg nemes egyszerűséggel és félvállról kurva, hölgy, vagy asszony, kislány, éppen tenyérnyi mellekkel, amelyek annyira, de annyira csodálatos érzést keltenek, tapintásra és látványra egyaránt, hogy azt soha nem tudja visszaadni a 20 év múlva már térdet verő, de addig még melltartóval nyakba rakott, szinte takarószerű emlő, aminek a cuppogásába is beleborzong az ember, ha hallja, hát még akkor, ha alá kell feküdni, és mint valami hatalmas infúziós zacskó himbálózik, mintha rohammentés lenne, és abban, ott, a bőrbevonatú ágyon történne mindez, ezáltal már el is tűnik a kedv. A múlt igazából nem is létezik, de az emlékezet inkább a volton töpreng, mint a nincsen, egyszerűbb, mint a lesz, kényelmesebb, mint a lehet, mert nincs az a volt, ami rosszabb lenne a nincsnél. (Kivétel ez alól például az, hogy új rajtakapni az akkor még van, aztán később voltot, mert kiderül, hogy nincs többé van meg lesz, ahogy nyög meg a szemén is látszik).
Azt akartam ezzel mondani, hogy az emlékek kellemesek, mert csak a jóra emlékezünk, mert aki csak a rosszra tud emlékezni, az például még soha nem élvezett el, vagy evett pacalt, friss kenyérrel.
Bevallom őszintén nem nagyon hallgatok rádiót, mert az én zenei ízlésficamomnak enyhén szólva sem felel meg a felhozatal, de a konyhában egész nap megy vagy a Sláger vagy a Danubius rádió, meg ugye Vas Maya a Szerelem hullámhosszán amikor már úgy hallatszik, hogy maszturbál, akkor berak egy szép, szerelmes számot. Na most, valószínűleg ezt a két rádióadót naponta több millióan hallgatják, ezekre kelnek reggelente, ezeket hallgatják, miközben igazítják a fanszőrzetet reggel, ezekre törölnek segget, főznek ebédet, dolgoznak, dugóban dudálnak, eszükbe jut szép emlék egy-két dalról, szívesen ordítja sokadszorra életében a vén rocker, hogy kölyköd voltam. Aztán persze jön pár idióta, mint ahogy mindig jön pár idióta, már az MR2 esetében is jött, és kitalálja, hogy hú, meg jaj és egyébként is. Persze a dolog hátterében a politika áll, mert a két nagy párt eldöntötte, hogy a fasznak szórakozzanak ingyen az idióta emberek, miközben 30%-kal megint drágulnak az élelmiszerek, inkább legyenek a két frekvencián pártrádiók. Igen, pártrádiók. Az egyik MSZP-s a másik pedig FIDESZ-es pártrádió lesz, hát ugye milyen fantasztikus és szívet melengető döntés ez?
Elég távoli gondolatként, de beugrott a 1984 című regény, na nem ezért, hogy itt most mindenkinek rossz lesz, csak nehogy legyenek lelkesítő beszédek, mert, na.
Baszni úgy kell, hogy a ruhát a hev(!) mértékének megfelelően szépen élére hajtogatva, mondjuk 20 év házasság után letenni a székre, vagy 20 perc ismeretség után, amikor még nem tudni, hogy milyen betegségekkel rendelkezik az illető, meg, hogy honnan nőnek szőrszálak, amitől megszűnik a vágy, leszórni az ágy mellé, a zoknit gombóccá hajtani, aztán feltételezni, hogy a másik sem rendszerető, szétcsókolni mindenhol, ahol engedi, vagy ahol van még gusztus, ez a 20 perc ismeretségre alapozva ki tudja, a 20 év után pedig már rutinból megy minden, ha még megy egyáltalán, és nem elfordulva az ágyban jóéjszakát kívánni, és könnyes szemmel arra gondolni, hogy lehetett volna más, aki álomra hajtja a fejét mellettem, és a másik, aki a síró mellett álomra hajtja a fejét belegondol, hogy hányszor nem szórta az ágy mellé 20 perc ismeretségek után a ruhát, hogy élére hajtogathassa havonta egyszer, ha van hozzá még kedv. A 20 perc ismeretség persze messzemenő következtetései közé tartozik, hogy tudni kell a hajnali busz menetrendjét, ha van egyáltalán, hogy oda lehessen adni a lánynak/fiúnak aki még alélt állapotban van a baszás után, hogy ekkor és ekkor lehet eltakarodni haza, mivel éjszakás a 20 év és még össze kell hajtogatni a ruhámat és főzni kell tojást reggelire.
Érzelem
Az érzelem olyan, hogy létezik belőle többféle, például a szeretet, ami átalakulhat szerelemmé, de akkor inkább veszélyes, mint sem, vagy lehet szeretni a szilvásgombócot, akinek arra van gusztusa, hogy tocsogjon meg fröcsköljön a szilva leve, amikor villával belevág a tésztába, ami nem is tészta, csak nem tudja az igazi nevét, viszont szereti, és úgy is lehet szeretni, hogy összeszorul a szív, ha nem látjuk többé azt, aki igazából nem volt olyan fontos, csak amikor a fejfát - felekezettől függő alakút - beleszúrják a friss és kissé homokos talajba, akkor megtörik valami és a szeretet emlékké válik, mint ahogy a szerelemnél is, ha elmúlik, csak arra visszagondolva még lehet maszturbálni, és amikor már ez az érzés is megszűnik, akkor kialakul a gyűlölet, szinte egyik pillanatról a másikra, akár még ejakuálás közben is és egy darabig másra sem tudunk gondolni, mint arra, akit szerettünk, aztán szerelmesek lettünk, aztán kivertük rá gondolva, most meg ott vagyunk egyetlen érzelemmel és a halálát kívánjuk, ha pedig jön a fejfa - felekezettől függő alakban – akkor pedig visszacsinálnák az egészet, de halottakra maszturbálni kárbavész, mert nem termékenyül meg a mag, viszont egy egészen pici szégyenérzet van az egészben, mintha miattunk, pedig nem is vagyunk olyan fontosak. A közömbösség az pedig mindennek a teteje.
Szakítás
Szakítani úgy kell vagy úgy érdemes, hogy mindig a másik legyen a hibás, a szakítandó fél legyen teli bűntudattal, úgy aludjon el, ha egyáltalán el tud, hogy mardossa, tépje a lelkét, szakítsa (innen ered a kifejezés, mert a kötelék, ami kialakul az csak gyermeki mese) szanaszét, vagy legyen halálosan szerelmes még évekig, vágyódjon, koslasson, visszagondolva agyaljon, hogy mit ronthatott el. Szakítani úgy kell, hogy közös megegyezéssel, eladni a házat, elfelezni a vagyont, ha még maradt, a gyereket ha egy van, akkor felosztani, mint ahogy Jézus törte meg a kenyeret, hogy egyétek és vegyétek, mert ez az én testem, ami értetek adatik, aztán amikor az egész hajcihőnek vége és mondjuk 20 év után új életet kezdeni akarók ülnek a frissen festett, de még üres szobában, akkor visszagondolnak, hogy nem kellett volna az egészet elbaszni, csak akkor már késő, mert addigra a másik fél csuklóig matat valakiben, vagy matatnak a másik félben csuklóig, a gyerek meg békésen a fejfájukról álmodik a frissen festett és egy matraccal ellátott szobában. Szakítani úgy kell, hogy nem is kell elkezdeni, mert felesleges a közös jövőt tervezni, ha mindig ugyanaz a vége.
Kinek a fasz, kinek a fasztnézel baszdmeg, mármint felosztottam a társadalmat nőkre és férfiakra, viselkedésminta-elemzések alapján.
Elmesélhetném, hogy voltam horgászni, de nem fogtam semmit, hogy megyek Republic koncertre, ha nem hal meg a Cipő addig, feloszlik a Kaukázus meg még azt is, hogy a macskám többet eszik, mint én és mégis kisebb nálam, viszont ha úgy vesszük, akkor az testtömeg indexe messze kileng, mint a tinilányok szeméremajka vasárnap reggelenként, csak nem oldalra, hanem felfelé, meg arra is gondoltam egyébként, hogy nem lehetnék rocksztár, mert akkor azt kéne énekelnem, hogy a felhők fölött mindig kék az ég, ez pedig az új Tankcsapda album kritikája lett volna néhány szóban. Aztán ha jól tudom szombaton óraátállítás, és ébren kell maradnom, hogy időhurokba kerüljek, ami eddig nem sikerült még soha, de remélem igen, és esetleg egy másik dimenzióban, amibe átzuhanok teljesen véletlenül ott nem 600 forint lesz a cigi, hanem mondjuk 150, mert ezek a fontos dolgok.
Holnap pedig október huszonhárom, úgyhogy ne felejtsétek otthon a kokárdát.
A magyar u20-as válogatott bronzérmes lett az egyiptomi ifjúsági világbajnokságon, azt hiszem, hogy ehhez nincs mit hozzáfűzni, küzdeni akarásból jelesen vizsgáztak a srácok és nem szartak be vesztett helyzetben sem, mint ahogy be szoktak az egyébként agyonsztárolt nagyválogatottban mindenki. Gratulálok a srácoknak és remélem, hogy pár év múlva a 'nagy' vébén találkozunk velük.
Egy csomó mindenben változtam azt hiszem az utóbbi időben, például nem iszom egyáltalán, nyilvánvalóan ennek következménye lehet, hogy már nem vagyok jó társaság, meg nem fizetek még egy sört, vagy valami hasonló, ezért itthon ülök belesüllyedve az önsajnálatba, legalábbis régen így tettem volna, de már nem így van, mert a másik, amiben változtam, legalábbis egy picit, hogy már ez igazából nem is érdekel, mármint magamon kívül senki, mert rájöttem, hogy nem mások életét élem, hanem a sajátomat, ezt próbálom most csinálni, hogy nem foglalkozni semmivel és senkivel magamon kívül, mert az nem vezet jóra, például látható volt az utóbbi időben, hogy hova jutottam amiatt, hogy egy picit is magam próbáltam megoldani mások gondját, baját, vagy átgondolni azokat. Most már tényleg őszintén leszarom a szüleim hülyeségeit, mert azt írta a netpszichológus (igen, ennyire szánalmas vagyok valójában), hogy nem kell velük foglalkoznom, mert nem az ő életüket élem. Minden nap elolvasom azt a levelet, amit kaptam, kurva sok erőt ad az egyébként üres és céltalan mindennapjaimnak, például eszembe sem jutott hetek óta, hogy öngyilkos leszek, és nem is fog, éppen amiatt, hogy magamért felelek, senki másért, és csakénlétezem, csaktevagynekem.
Kezdjük ott, hogy megint nem jutottunk még a közelébe se annak, hogy kijussunk a világbajnokságra, de erre csak legyintünk, mert megszoktuk. Persze, mindenféle testnedvek csorogtak, mert megvertük a csoportunk 2 leggyengébb csapatát, aztán azt hittük, hogy miénk a világ, és hirtelen jöttek a vereségek, zsinórban 3, abból 2 hazai pályán, 0 illetve 1 csatáros taktikával. Mondjuk, aki már valaha látott 1-nél több futballmeccset, az belátja, hogy 1 csatárral nem érdemes felállni játszani, ha van tét és nem csak védekezni kell. Ugyanis ilyenkor támadni kell, mert vagy nyerünk, vagy nagyon kikapunk, de legalább megpróbáltuk. Ehelyett, látjuk az eredményeket. Vagyis, az eredménytelenséget. Példát vehetnének egyébként ezek az agyonsztárolt nagy, magyar futballisták a 20 éven aluliak küzdeni tudásából, mert ők a világbajnokságon a bronzéremért fognak játszani pénteken. Mi pedig megint lehajtott fejjel motyogunk valamit az orrunk alatt, ha szóba kerül a válogatott. Sajnos én nem láthattam azt, amikor még jó volt a válogatott, csak apám elbeszéléseiből tudhatom, hogy milyen volt szívvel-lélekkel szurkolni a szívvel-lélekkel küzdő csapatért. Én pedig azt látom, hogy nincsenek európai körülmények, valamiért nincs motiváció és azt látom, hogy Gera Zoltán a magyar válogatott csapatkapitánya, akit egyébként a dánok elleni meccsre nem jelöltek a keretbe, megsértődik és hazamegy. Hát, ezek után nem lehet őt komolyan venni, főleg úgy, hogy technokolos zacskóval a kezében szedték össze Pécsett évekkel ezelőtt és csináltak belőle futballistát a mocskos drogos helyett. Nem tudom hogy járt volna jobban, már nem anyagilag, hanem erkölcsileg értem.
Szánalmas az egész, szánalmas az a kifejezés, hogy matematikai esély, siralmas állapotok uralkodnak a MLSZ tetejétől a legutolsó futballcsapatig mindenhol az országban és én mégis ezektől vártam a megváltást, ami újfent elmaradt. Majd 2 év múlva, motyogom el, de közben már én sem gondolom komolyan. Sajnos.
Nem is értem, hogy miként lehet az, hogy lerasszistáznak cigányokat, miután 15-en kezdtek el verni egy embert, akinek az volt a bűne, hogy sétált és magyarként, Magyarországon bemerészkedett egy olyan utcába, ami a cigányok utcája (mert már ilyen is van, közigazgatásilag nem tudom hogyan lehet ezt megvalósítani, de hát istenem), de nem halt meg, mivel bemenekült egy közeli kollégiumba, ahova nem követték a rasszista cigányok.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezt leírhatom egyszer, így. Rasszista cigány. Ilyenkor mindig eszembe jut az, amikor 2 évvel ezelőtt sétáltam az utcán, táskámon egy piros-fehér-zöld szalaggal és azt mondták nekem az éppen arra járó romák, hogy geci magyar. Így, geci magyar. Természetesen nem mertem szólni, mert többen voltak, mint én, de szívesen az arcukba vágtam volna, hogy, ti szemét, rasszista cigányok. Most már az arcukba vágnám. Mert szabad. Engedély van rá, elmondta az M1, meg leírta mindenki, hogy vannak olyan cigányok, akik nem tűrik meg maguk mellett a magyart. 2 évvel ezelőtt még én lettem volna a rasszista, mert az arcukba vágok bármit, és mert nemzeti jelképet viselek magamon.
Ebből látszik, hogy az egész balliberális maszlag összeomlott. Fulladozik a saját okádékában és próbál kikecmeregni belőle. Megszűnt a Nap-kelte, a Népszabadságra is rá mertek szólni, hogy vegyenek vissza és már vannak rasszista cigányok is.
Két dolgot bírok elképzelni egyébként. Az egyik az, hogy a balliberálisok tudják, hogy már nincs jövő, a másik pedig az, hogy tudják, hogy nincs jövő, de mégis próbálnak valamicskét javítani a helyzetükön, hogy a jövő évi választásokon ne megsemmisítő, hanem szánalmas vereséggel távozzanak remélhetőleg végleg az ország éléről.
Azt szeretném kérdezni még, hogy a Mohácsi Viktória és a Kolompár Orbán miért nem nyilatkozott még erről az esetről? Gyerekcsíny?
Férgek, félek, a haláltól, attól hogy megfulladok éjszaka, hogy nem kapok levegőt, hogy magamra gyújtom az ágyat, hogy igazat mondok, hogy hazudok, hogy nem lesz fedél a fejem felett, hogy kigyűlölnek innen, hogy begyűlölnek máshova, ha egyáltalán lesz még máshova, ha lesz hova mennem, ha van hol maradnom addig jó, rettegek mindenkitől, nem tudok létezni nélkülük, ők mégis nélkülem léteznek, és senki nem segít rajtam, orvosra van szükségem, nem a kibaszott pirulákra, nem tudom megbeszélni senkivel a gondjaimat, mert rettegek megnyílni, halott akarok lenni, meg sem akartam születni, nem akarok élni, élni akarok, még nem tudom eldönteni, vagyis, tudom már, élni akarok, élni akarok azért, hogy egyre többet tudjak meg a halálról, hogy mégis felkészületlenül érjen az egész, hogy tudjak zenét hallgatni előtte még, meg megmondjam azoknak, akiknek azt hazudtam, hogy szeretlek, hogy gyűlöllek, és ellenkezőleg, hogy megöleljek valakit, mielőtt mindennek vége lesz, hogy kipróbáljak egy csomó dolgot, hogy védjem a természetet, meg szelektíven gyűjtsem a szemetet meg a szerelmet, hogy elraktározzak magamban minden szépet, mielőtt rám tör a vég, visszavonhatatlanul megjelenik, és engem akar, és tudom, hogy semmi nincs utána, de néha megingok, pedig nem jelent semmiféle szűzmária meg az a srác sem a keresztről, úgyhogy nem tudom, hogy mit várok el, lehet, hogy máshol kéne körülnéznem, lehet, hogy valaki szeret, és majd fogja valaki a kezem, amikor eljön az időm, de egyáltalán minek ilyenkor még a halálra gondolnom, gondolhatnék például a szexre is, vagy gondolhatnék az alkoholra, vagy a drogokra, utálom a drogokat, gyűlölöm az alkoholt, mindent tönkretesz, tönkrebasz, tönkrevág és egyedül maradok józan, pedig nem volt mindig így, én akartam lenni a sztár, hogy tudok okádni kocsmák teraszán, hogy járni sem tudjak, hogy eltaszítsak magamtól kurvákat, vagy akárkit, aztán most meg azzal taszítok el magamtól mindenkit, hogy nem akarok eltaszítani senkit, megváltoztam, felnőttem, és ha már felnőttem, akkor ahhoz méltón is kéne viselkednem, de nem megy, mert nem tudok viselkedni, nem tudok beszélni, nem tudok lélegezni, nem tudok vásárolni, semmit nem tudok egyedül, és mégis mindent egyedül kell csinálnom, ezért nem akarok én már semmit az életben, mert ha akarom, akkor nem kapom meg, tehát a nem akarással mindent akarok, csak nem vallom be magamnak sem, mert gyűlölöm a kialakult helyzetet, pedig nem is tudok semmiféle kialakult helyzetről, én a szerencsétlen, aki ezeket a sorokat írja, párját ritkítóan vagyok szánalmas, kirívok a társadalomból a kényszeres megfelelési vágyammal, azzal, hogy nem tudok oldott lenni, mert nem hagyom magam, nem tudom elengedni magam, mint egy frigid picsa olyan vagyok, engedd el magad, mantrázom magamnak, és annak akarok megfelelni, aki nem is vár el, és annak okozok csalódást, aki elvár, mert nem kéne megfelelnem egyáltalán, viszont halott lennék célok nélkül, ha ezek a célok kicsik és semmirekellők, hogy meg tudjak venni egyedül 20 deka párizsit a boltban, ez a célom, hogy ne motyogjam el, vagy essek össze a szalámis pult előtt, hogy meg merjem kérdezni, hogy mennyi az idő, hogy meghívjak valakit egy italra, hogy 1 percnél tovább bármiről tudjak beszélgetni, hogy ne érezzem úgy, hogy az egész világ rajtam röhög, hogy ne legyek szánalmas, annak tudatában sem, hogy az vagyok, egy féreg, akit el kell taposni, egy semmirekellő, olyan álcával, amivel az egész világ irántam érzett gyűlöletét és szánalmát kivetítem az egész világra, és ezzel is szánalmassá válok, magamat, az életemet, mindenemet hazudtolom meg, undorító vagyok, senki nem fog soha hozzám bújni, amikor kérem, és amikor vágyom rá, akkor akarom, amikor teljesül a vágyam, akkor pedig menekülni akarok, mert megfelelni másoknak nehezebb, meg felelősséget vállalni, mint négy fal között félni mindentől, ami a külvilágot jelenti, és nem tudom magamban tartani többé, és rettegek segítséget kérni, mert félek, hogy mindenki kiröhög, akinek elmondom, ezért elmondom mindenkinek, akik eljutottak idáig ebben a szánalmas szövegben, amiben csak vessző van, mint az életem, semmi nincs lezárva, pedig már ideje lenne lezárnom mindent, és újrakezdeni az egészet. Így.
Voltam orvosnál, mert megijedtem, hogy h1n1 van a szervezetemben, de mint kiderült nem, viszont kaptam 4 gyógyszert, abból az egyikben 5 darab van, és 3300 forintba került, úgyhogy tiszta haszon betegnek lenni, természetesen nem a betegnek. Meg azt is hallottam a rádióban, hogy valami orvost ki akarnak rúgni, vagy börtönbe csukni, vagy a franc tudja, mert valami olyan gyógyszert adott a betegnek, aki egyébként haldoklott, hogy meggyógyult tőle, és ez a gyógyszer feltételezem valami kísérleti cucc lehetett, de akkor is azért, annak a maradványnak, amit erkölcsnek nevezek magamban annak ez nem tett jót idegileg, mert nyilván van egy csomó előírás, meg egy csomó minden amit be kell tartani, viszont a halálból visszahozni egy embert, meg egy olyan gyógyszer beadni, ami nem engedélyezett, mert gondolom bizottságok ülnek rajta hónapokig, szóval azt nem tartom emberileg etikusnak, hogy egyikből a másiknak kell következnie, mert szerintem arra esküdött fel ez az orvos, hogy gyógyít. Persze egyre kevesebben veszik ezt komolyan, és aki mégis komolyan veszi, az így jár.
Meg azt is hallottam, hogy az egyházaktól elvonnak egy csomó pénzt, ami eddig járt nekik az államtól, viszont ezt nem tartom hülyeségnek, mert a hitoktatáson kívül nem sok mindent tettek az utóbbi pár évtizedben, csak mondjuk 20 éve nem súgnak be a papok, hogy ki volt ott a misén (általánosítás, jajnekem). És persze nyilván vannak tartalékaik, mert pár száz évet végigfosztogattak, bár lehet, hogy ez már elfogyott, mert szép nagy templomokat kellett építeni, meg helyi példát hozva, a perselypénzből kellett elmenni Egyiptomba nyaralni a tisztelendő atyának és barátnőjének.
Ráadásul azt álmodtam, hogy a Vona Gábor kivallatott, mert nem voltam misén, én pedig mondtam neki, hogy voltam a templomi nagygyűlésen, ahol láttam, ahogy Spriteos palackot húz a szűzmária szobor fejére, úgyhogy fejezzük be a vitát, aztán felébredtem.
A templomokról jut eszembe, hogy megjelent az új Gorgoroth és Immortal album.
Épp ideje volt, hogy elkezdődjön az idei sorozatszezon, mert így legalább folyamatosan tudok sorozatokat bámulni, ahelyett, hogy bármi hasznosat tennék, bálnákat taszigálnék vissza a tengerbe, meg bálnavadászhajókra öntenék festéket meg szőrmebundát gyújtanék fel, vagy a fene se tudja.
Jó, hogy megírtam ezt a bejegyzést, hozzátettem a blogszférához rengeteg újat.
Apa, képzeld, láttam ma a Vonagábort, mert voltunk a Zolival meg veled ilyen Jobbik lakossági fórumon, az olyan, mint a lakossági gázáremelés, ez is lett, meg az is lett, és a Vonagábor nem volt beöltözve hitlernek, pedig azt mondták a tévében, hogy ő az, de legalább az unokája, utána azt mondták, hogy zsidó meg cigány is, sőt buzi, pedig felesége is van, meg magyar és keresztény, és képzeld az is volt, hogy egy cigány srác volt a hangosító és nem sütöttük meg őt nyárson mintegy megkoronázván a náci nemzetgyűlést. Egyszer énekeltünk el egy náci dalt, valami Kölcsey Ferenc írta és az a címe, hogy Himnusz, tudom, hogy ez bűn, mert azt mondták a tévében, hogy magyarnak lenni az, de szerintem nem, mert az van a személyi igazolványomban, hogy állampolgársága: magyar, ebből gondoltam, hogy akkor talán nem kéne börtönbe zárni azokat, akik azok, és azt sem mondta a Vonagábor, hogy megöli a cigányokat és a zsidókat és felakasztja a kommunistákat, pedig a tévé ezt is mondta, hogy ezt fogja csinálni, és nem tankokkal jött meg fehér lovon sem, meg A8-s Audikkal sem, hanem egy sima, igaz fekete és ezáltal félelemkeltő személygépjárművel, ami nem volt páncélozott sem, de gondolom ő maga a páncélozott, mert különben le tudna sülni a pofájáról a bőr, mert jót akar az országnak, még akkor is, ha kicsit a céljait úgy fogalmazta meg, mintha túlvállalná magát, de arra a következtetésre jutottam, hogy minden médiában előforduló butaság és megvezetés ellenére szimpatikusabb, mint a fidesz meg az mszp, meg az a kettő másik, aminek nem jut most eszembe a neve, mert nem tudom, hogy léteznek-e még egyáltalán. És az sem igaz, hogy van neki a vállán ülve egy birodalmi sasa, meg otthon kalitkában sincs, turult sem tart egyet sem, griffmadáron sem száll, úgyhogy teljesen átlagos ember, aki testőrök nélkül jár-kel a világban és úgy hazudik, hogy el lehet neki hinni, és ha felét hazudja, a másik fele még akkor is jobb, mint amit az mszp meg a fidesz együtt hazudik, tehát szerintem nem náci csak mert a Bárdosandrás és a Szellőistván azt mondja. Ha én mindenki más helyében lennék, akkor inkább rá hallgatnék, mint az Orbánviktorra meg a Bajnaigordonra, persze én egy buta, semmihez, főleg a politikához nem érti második á osztályos tanuló vagyok és ezért nincsen jogom propagálni a nácikat, ha egyáltalán azok, mert én elgondolkoztam azért közben, hogy nem. Szerintem mindenkinek el kéne, csak van, aki nem tud gondolkodni, hanem elhiszi azt, amit a tévében mondanak és vérben forgó szemekkel, fogalom nélkül fasisztáz és rasszistáz le mindenkit, aki jobbra mer nézni, vagy jobbra kanyarodik.
Az NFS sorozat egy kicsit visszatalált a helyes irányba az új résszel, amit úgy hívnak, hogy Shift.
A mélyrepülés után, aminek a vége az Undercover nevű játéknak nem nevezhető förmedvény lett, rájöttek, hogy ha 320 km/h-val egy autó bevesz egy kanyart, akkor nem annyira marad az ideális íven, feltéve, ha az nem a sofőr halálát jelenti. A Shift merőben más, mint a széria többi tagja, mind kezelhetőség, mind játékélmény szempontjából.
Éhes proletár
A játék egyből bedob minket a mély vízbe, ahol is egy tesztkör erejéig kell helytállunk, ez alapján a játék beállítja a számunkra megfelelő nehézségi szintet, de természetesen ez a karrier során bármikor állítható, amikor úgy gondoljuk, hogy nem érzünk kihívást a versenyekben. A szokásos NFS ott jön elő, hogy az elején kapunk egy kevés pénzt, amiből tudunk venni szar autót és tudunk indulni versenyeken, amiket, ha megnyerünk csillagokat és pénzt kapunk. A csillagok jelentősége az, hogy profilpontokat kapunk minden versenyen, mindenért (kanyarban csúszás, szélárnyékban autózás, tökéletes előzés, ütközéses előzés, stb.) és szintet léphetünk, ha összejön egy bizonyos mennyiségű profilpont, amivel megnyílnak új tuningolási lehetőségek az autónk számára.
Vadregényes tájak
A játék grafikája egyértelműen high tech PC-re termett, de szerencsére az EA-s srácok kitalálták, hogy lehet optimalizálni egy játékot, így nem annyira erős géppel rendelkező játékosok számára is élményt nyújt a játék, mert nem diavetítést kapunk az arcunkba, hanem közepes grafikára állítva is gyönyörű a környezet és az autók. (Jelzem, hogy 1 gb RAM van a gépemben, és 3 Ghz-s processzor) A pályák kidolgozottak, a környezet él, bár nem hiszem, hogy ez a legfontosabb egy autóversenyben, de a készítők mégis figyeltek erre.
Minél több csillagot szerzünk, annál több versenyzési lehetőség nyílik meg előttünk (időmérő, knock out, gyártók csatája), de természetesen helyet kapott a drift is ezek között, amit egyébként sajnálok is, meg nem is. Sajnálom, mivel ezzel a lépéssel, azért mégis a megszokott NFS vonalat követik, örülök is neki, mert végre nem olyan egyszerű, hogy az 5 éves Vér István rekordokat döntöget, mert nyomkodja random a kurzort a billentyűzeten.
A versenyeken 4 szint van, és azon belül egy rakás futam, majd a végén jön az NFS World Tour, ami azt ígéri, hogy befosunk, mire megnyerjük, de szerintem ez csak túlzás, mert mire odáig eljut az ember, addigra már úgyis lesz annyi tapasztalata, hogy sikerüljön.
Apropó billentyűzet. Sajnos nem volt még lehetőségem kormánnyal kipróbálni a játékot, csak egy gamepaddel, viszont tökéletesen irányítható vele, mint ahogy billentyűzettel is.
First Person Racer
Látszik, hogy a készítők sok energiát fektettek a belső nézetes vezetésbe, aminek a megvalósítása tökéletes. Az autók műszerfalai a valóságnak megfelelőek, és valami vissza a gyökerekhez lehetett a jelszó, mivel az első NFS csak belső nézetből volt irányítható. Sajnos itt is, mivel a többi kameranézetre nem adtak valami sokat, hátsó állásból például szinte lehetetlen irányítani az autót, ráadásul úgy néz ki, mintha egy dobozt rugdalnánk az aszfaltcsíkon. De ez legyen a legkisebb probléma, és szerencsére tényleg ez.
Összességében elmondható, hogy az EA visszatalált a helyes útra, a széria megmenekült a szégyentől, a sok játszható autó és a sok verseny hosszú játékidőt ígér. (A Most Wanted azt hiszem 6 óra volt nekem az első versenytől az utolsóig.) Szerencsére fogunk erre a játékra még emlékezni akkor, amikor a következő részeket újra elcseszik, és öröm lesz elővenni bármikor, mivel kiemelkedik a tucatjátékok mezőnyéből szerencsére.
Beszélgettem édesanyámmal egy órát legalább, és egy csomó mindent nem tudtam elmagyarázni neki magamról, pedig teljesen nyitott voltam, viszont ő nem éli át azokat a dolgokat szerencséjére, amiket én.
Nem tudja, hogy milyen az, hogy azt hiszed, hogy a hátad mögött mindenki rajtad nevet, hogy aki szembejön veled az utcán, az gyűlöl és nem vesz emberszámba, hogy senki nem akar elfogadni. Igaz nem is akarom magam elfogadtatni, egyrészt azért, tudom, hogy nem fogadna el egy-egy közösség engem, másrészt pedig nem akarom elfogadni a közösséget. Az a helyzet, hogy ahhoz, hogy bárhova tartozhassak (értem ezt a szűk baráti körömön kívül bármire) ahhoz lejjebb kell adni, mert olyan közösség nem létezik, ami minden igényt kielégít, viszont, minél többen tartoznak egy bizonyos közösséghez, legyen ez valamiféle szubkultúra, vagy vallás, vagy tényleg bármi, szóval minél többen tartoznak oda, annál kisebb lesz a közösség igénye. Ennek következtében a közösség alacsony szintje miatt már nem is érdemes odatartozni. Viszont, ha tartozni akar valaki, valahova, akkor az igényeiből le kell faragnia, ha el akarja magát fogadtatni a közösséggel, mert, ha nem alacsonyodik úgymond le, akkor nem fogadja el a közösség, ezért továbbra is egyedül marad.
Az más kérdés, hogy mostanság tartozni valahova felesleges pazarlása az életnek, mert körbenézve a társadalomban és azon belül kialakult közösségekre, hát, mit ne mondjak nem érdemes egy fűszálat sem kitépni, hogy változzon bármi is, mert nem fog.
Többször járok be édesanyám munkahelyére, ahol 14-18 éves diákok vannak és elszörnyedek, pedig nem vagyok egy begyöpösödött ember, aki belesavanyodott az életbe, csak undorítónak tartom már az „akcentust” is, amivel beszélnek (nem a nyelvjárási sajátosságokra értem ezt, természetesen), undorodom attól, hogy szóljak hozzájuk bármit is, mert feltételezem, hogy nem értenénk meg egymást, ha egyáltalán ők megértenek valamit még a világból, azon felül, hogy a szombaton van a diszkó, akkor a baszni szóhoz bármiféle igekötőket lehet hozzáragasztani.
Nyilván túl nagyok az igényeim, mert nem értem meg az embereket. (Ezt is észrevettem, hogy úgy beszélek az emberekről, mintha én nem lennék az). Nem értem meg azt, hogy mi a jó abban, hogy nem érdekli őket semmi, hogy nem vesznek egy jó könyvet a kezükbe, hogy nem hallgatnak meg legalább félig értelmesnek mondható zenéket, hogy a filmélményeik kimerülnek a hollywoodi csodákban, hogy fogalmuk nincs a színházról, a filozófiáról, vagy egyáltalán bármiről. És sajnos az a probléma, hogy ez egyre inkább általános jelenséggé válik, ahelyett, hogy perifériára szorulna és eltűnne, mint az eddig feltűnő életképtelen irányzatok. Ez azért van, mert ez nem irányzat, hanem egyszerűen kielégítőnek találják a leegyszerűsített életet, ahol nem kell törődni a helyesírással, ahol nem kell törődni a helyes beszéddel, ahol nem kell tudomást venni semmiről, ami segíteni próbál, szavakkal, hangokkal, leírva, elmondva vagy bárhogy máshogy.
Úgy érzem magam, hogy nem vagyok idevaló és ez igaz is, mert nem egyezek ki azzal az egyszerűséggel, amit képvisel a mostani fiatal társadalom, akikből egyszer anyák, apák lesznek, akiknek egyszer fel kell nevelniük egy vagy több gyermeket, akiknek egyszer etetni kell a kutyát meg le kell pucolni az ablakokat ecetes vízzel meg ronggyal. Nem érzem őket képesnek arra, hogy legyőzzék a beléjük nevelt korlátokat és ugyanúgy fognak ők is birkaként követni vélt igazságokat, mint ahogy azok követnek, akik ezt beléjük nevelték. Megoldással nem tudok szolgálni, legnagyobb sajnálatomra.
Voltam orvosnál, aki azt mondta, hogy ad gyógyszert, és azt kell szednem, és ha nem használ, akkor pedig vastagbéltükrözésre kerül sor, én pedig mondtam, hogy nem, de aztán felébresztette bennem férfiúi hiúságom, mikor közölte, hogy anyukám is mehet velem a tükrözésre és felébredt hiúságomnak köszönhetően mondtam, hogy oké, de akkor sem.
Olvastam az újságban, hogy van olyan, szociális fóbia és nekem most olyanom van, tehát úgy állj hozzám, hogy szociális fóbiám van, és ezért vagyok ilyen meg olyan, tehát mindent meg tudok magyarázni.
Eldöntöttem, hogy keresek munkát, első körben arra gondoltam, hogy vezérigazgató vagy miniszterelnök leszek, esetleg BKV-s magas beosztásban, hogy kapjak havonta végkielégítést, de aztán lejjebb adtam, és bármi olyan jó lenne, ahol nem kell téglát pakolni, mert a fizikai munka távol áll tőlem, nem úgy mint Budapest Bukaresttől.
Megnéztem a Inglourious Basterdst, aminek bármennyire is nehéz leírni a címét, tök jó, megkockáztatom a Ponyvaregény után a második legjobb film, amit életemben láttam. Igazság szerint akartam róla írni, de rájöttem, hogy én még kisgyerek vagyok ahhoz, és még túl kevés filmet láttam, hogy a filmkritikai meglátásaimmal elősegítsem az interpretációt, ezért van a több ezer karakter helyett, csak annyi, hogy tök jó.
120/80 volt a vérnyomásom az orvosnál, pedig ideges voltam egész nap, meg tegnap is, úgyhogy kíváncsi vagyok alapesetben megüti-e a 60/20-t, bár nem vagyok benne biztos. Alfi pedig már szépen növekedik, egyre erősebbek a körmei és a fogai, egyre nagyobb, egyre többet eszik és egyre macskásabb, már abból a szempontból, hogy többet alszik, mint amennyit ébren van.
Megint felvonulnak a melegek, amivel alapjában véve nem is lenne semmi baj, ha nem úgy tennék, ahogy teszik, ha nem zárnák le a fővárost mindenfelé és nem ma lenne a Magyarország - Svédország vb-selejtező. Már csak azért is jó a lezárt város, mert a cirka 40000 szurkolót majd a rendőrök tüntetőnek nézik, ezért szétverik őket, és lehet írni a népszavában, hogy itt most mindenki huligán, az apa, anya, gyerekkel (érdekes megfigyelni, hogy apa, anya és gyerek. nem apa, apa, gyerek, meg nem anya, anya, gyerek) meg a nagypapa az unokával, és a maroknyi svéd pedig majd néz, hogy ez minden nap így van, vagy csak az ő tiszteletükre szorítanak feszületet egy kamionon a buzik a faszukhoz és csak miattuk dobálnak-e a nyugdíjasok 30 forintos tojást a buzik felé, mert ha igen, akkor máskor nem jönnek. Országimázs ez kérem szépen.
Kirekesztve érzem magam, mert heteroszexuális vagyok.
Az index szájbarágójára válaszolva, megpróbáltam én is válaszolni a kérdésekre úgy, hogy én nem egy szerkesztőségben élek és iratokat böngészek, hanem megtapasztalom a magyar valóságot.
Állítás: A cigányok a nem cigányoktól veszik el az állam pénzét
Nem hivatalosan biztosan nem, de érdemes megfigyelni a segélyosztáskor feltűnő emberek bőrszínét, attól függetlenül, hogy ilyet nem szabad megfigyelni, mert az már mély és elítélendő rasszizmus, viszont 98%-ban cigány származásúak vannak jelen egy ilyen eseményen.
Állítás: Milliárdok mennek el a romákra.
Bizony, főleg azért, mert ami a magyar embernek pénzébe kerül (tankönyv, gyermekétkeztetés, ház) addig a cigányok mindezt ingyen kapják ilyen-olyan jogcímre hivatkozva.
Állítás: A cigányokra többet költ a magyar állam, mint a nem cigányokra.
Többet, mivel bűnözésben felülreprezentáltak, ezért a rendőrség, a bíróság muszáj, hogy végrehajtson és ez pénzbe kerül. Ráadásul visszakanyarodva az első kérdéshez a segélyek sem csökkenek, hanem inkább növekednek. A felzárkóztatásra tett kísérletek pedig mind-mind pénzbe kerülnek és évek óta nem térül meg, hisz semmi nem látszik abból, amire szánták a pénzt.
Állítás: A roma iskolásoknak megy az oktatási támogatások nagyja.
Ingyen tankönyv. Ingyen étel. Megvert tanárok, megfélemlített osztálytársak. Sőt, 95%-ban nem tanulnak, hanem teszem azt a könyvön csinálják meg a fröccsöt, az ebédet szétdobálják és minden esetben, amikor szólni merészel nekik valaki, akkor nekik áll följebb és meg akarják verni a tanárt és sajnos van, hogy meg is verik.
Állítás: Nagy a cigány család, ezért több a családi pótlék.
Igen.
Állítás: Az összes cigány segélyből él.
Ez valóban nem igaz, hisz vannak olyan cigányok, akik becsületes munkával keresik a kenyerüket, de érdemes bekapcsolni a tévét, amikor Mónika Show van, és észrevehető, hogy nem atomfizikusok és mérnökök ülnek ott, hanem iskolázatlan, erőszakos, segélyből tengődő, gyerekeket sorozatban gyártó (és megnyomorító) emberek. És nem csak egyféle segély létezik, mert a szociális juttatásokon kívül léteznek másféle segélyek is. Érdemes kimenni egy-egy cigányok lakta faluba, hogy mi történik ott hétről-hétre, amikor valami kis pénz érkezik. (Jelzem a mentők és a rendőrök készenlétben vannak a segélyosztás napján, itt nálunk, hogy a környező falvakban az emberhalált legalább meg tudják akadályozni, ha már a tömegverekedést nem lehet.)
Állítás: A fejlesztések gátja az adatvédelem?
Nem hinném, hogy attól függ egy népcsoport fejlődése, hogy számon tartják-e a származását, inkább attól, hogy képes-e beilleszkedni a társadalomba, és annak megpróbál-e hasznos tagjává válni. Általánosítva a kérdésre a válasz az, hogy nem próbál meg hasznos tagja lenni. Kibontva pedig az, hogy vannak olyan cigány származású emberek, akik nem büszkék a fajtájukra és ki akarnak törni a nyomorból, néhányuknak sikerül és beilleszkednek, de sajnos vannak, akiket visszahúznak és soha a büdös életben nem lesz belőle rendes ember. Viszont a többség nem is akar beilleszkedni és ez a fő probléma.
Torzul a miliő, száz jóra szemétből millió jut. Elállt a szavam. És bassza meg az összes megélhetési rasszistázó, meg a faszom tudja milyen senkiházi nyomorék. Ezek után, ezen szavak hallatán levegőhöz nem jutottam. A terhesség ideje alatt - ez most új információ, utánajártam és igaz – gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát azért, hogy nyomorék gyereket szüljön.
Ennyire mély döbbenetet nem éreztem már a fene sem tudja mióta, ekkora elkeseredés, harag, düh és gyűlölet nem tört elő belőlem 1 mondat hallatán még soha. Soha. Bámulok magam elé és nem jut eszembe semmi.
